Ez az a feladat, amit kicsi gyerekkorom óta anyukám próbál belémneveleni. Amikor megcsináltam, akkor mindig nagyon jó érzés volt egy sokkal csinosabb szobába belépni suli után. Mióta anya nem unszol ezzel a dologgal, azóta kerülöm nagy ívben. Azaz kerültem..., a
program elejéig. Nem mondom hogy nem volt olyan nap amikor elmaradt, vagy olyan, amirok nem azonnal reggel került rá sor, de alapvetően rend van az ágy körül, és be is van ágyazva. Ez nálunk munkamegosztásban megy csak, mert egy majdnem 50kg-os pelyvamatracunk van, amit össze kell hajtani kanapérfomájúra, meg a faszerkezettel sem egy leányálom elbánni, de én összehajtom az ágynemüt, letakarom mindet fiacskánk ágyán, aztán Gergő elvégrzi a munka férfias részét. Majd ha kész a kanapé, akkor én leterítem, és rádobálom a párnákat. Rengeteg helyet takarítunk meg ezzel, van egy hatalmas játszára alkalmas tere fiacskánknak, amit ki is használ. Ami viszont a legjobb az egészben, hogy mostmár magam/magunk miatt ágyazok/ágyazunk be, és ezzel megint felszínre került ennek a rendszernek egy hatalmas adománya: ma már meg szeretném csinálni a feladatokat, nem pedig elkerülni, megúszni igyekszem őket.
Bejegyezte:
Unknown
dátum:
17:46
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Gondolataitok: